Denevérország
"Az, ki vadállatot csinál magából
Megszabadul az emberség fájdalmától"
Körülvesznek a vad lángok, kibírom és maradok
Megpróbáltam egész éjjel vezetni
Hőgutába hajszolt idő; kopár, üres tájak
Nincs oázis erre, csak a homok zengi halhatatlan szavait
Nem tudnál segíteni, elkezdek égni (egyes-egyedül)
Lassan függővé válok, túl sok volt a löket
Magabiztosságom magamra hagy (egyes-egyedül)
Senki se menthet meg, és tudod, nem kell a figyelem
Ahogy hozzászokom, a fáradhatatlan fények új csúcsok felé visznek
Ujjam a ravaszon, készen állok, hogy lángra kapjak
Lehet, a holnapot már nem érem meg, de minden rendben
Nyomomban a képzelgés, megmutatja, hogy legyek szabad
Kár, hogy nem vagy itt; túl sokáig voltam ép; oly homályos minden
Gyere, kelj útra velem, de ne lepődj meg, becsaphat a szemed
Körülvesznek a vad lángok, kibírom és maradok
Szemeim nem látnak ugyanúgy többé, miután ma begolyózok
Néha nem tudom, miért választjuk az életet a halál helyett
Az égre nézünk, onnan várjuk a választ létünk értelmére
Találhatunk megoldást, de annyi meg annyi elkerül minket
Nem kell a felmentésed, mert rendbe hozni már nem tudom
Vadállatot csinálok magamból, megszabadulok ettől a fájdalomtól
Nem tudnál segíteni, elkezdek égni (egyes-egyedül)
Lassan függővé válok, túl sok volt a löket
Magabiztosságom magamra hagy (egyes-egyedül)
Senki se menthet meg, és tudod, nem kell a figyelem
Kár, hogy nem vagy itt; túl sokáig voltam ép; oly homályos minden
Gyere, kelj útra velem, de ne lepődj meg, becsaphat a szemed
Kezdettől fogva tudtam, ez a sok jó ötlet szétszakítja az agyad
Félsz, de követsz; túl fura vagyok, hogy éljek, túl kiváló, hogy meghaljak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése