Megmentő
Megöl, hogy ezt sem tudom, mindig elfelejtem,
Hogy milyen színűek voltak a szemei
Vagy a sebei, vagy hogyan szerezte őket
Ahogy egy korszak árulkodó jelei leperegnek,
Egy könnycsepp lehullik
Egy öregedő arc ráncain keresztül, amit ez a világ már
elfelejtett
Nincs megbékélés, ami helyre tenne
S nincs vesztegetni való időnk, hogy eligyuk az értékes
másodperceket
De ritkán hangozhat ez igaznak, mikor állandóan cserbenhagylak
Mint a falak melyeket nem törhetünk át, amíg el nem tűnünk
Szóval mondd csak, ha ez nem szerelem, akkor hogyan
meneküljünk előle?
Mert én nem tudom…
Ekkor mondta: „Nem utállak, csak meg akarlak menteni, amíg
lehetséges”
Ekkor mondtam: „Én szeretlek, de nem én vagyok a válasz
minden kérdésedre”
De az idő sürgetett, mint egy nagy teher, amit az ember
sosem vár
Mint a régi napok emlékei, amik hurrikánként tombolnak
A lángokban fürödve fogtuk a parazsat, s begörbültek az
ujjaid
Beleálltak a húsba, mintha homok lett volna, most már érted?
Szóval mondd csak, ha ez nem szerelem, akkor hogyan
meneküljünk előle?
Mert én nem tudom…
Ekkor mondta: „Nem utállak, csak meg akarlak menteni, amíg
lehetséges”
Ekkor mondtam: „Én szeretlek, de nem én vagyok a válasz
minden kérdésedre”
Ezer mérföldre innen…
Nincs mit mondani
Mindössze annyit, hogy nem tudom…
Sosem volt választásunk, ez a világ túl zajos volt számunkra
S ez letör…
Újra és újra letör…
Szóval mondd csak, ha ez nem szerelem, akkor hogyan
meneküljünk előle?
Mert én nem tudom…
Ekkor mondta: „Nem utállak, csak meg akarlak menteni, amíg
lehetséges”
Ekkor mondtam: „Én szeretlek, de nem én vagyok a válasz
minden kérdésedre”
Nem utállak…
Nem utállak…
Nem utállak…
Nem utállak…nem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése